Trigonális kapcsolatok: Bak-Bika

Mint a trigonális kapcsolatoknál általában, itt is lehetőség nyílik arra, hogy a Bika és a Bak páros közötti szerelem harmonikusan működjön. A föld jegyek nehezen viselik a változásokat, lassabban is nyílnak meg mások felé, így a “biztonságérzet” a kulcs ahhoz, hogy megmutassák a másiknak teljes valójukat, a bennük élő gyengéd és odaadó szeretőt, a gyermeket, aki még idős korában is képes a bohóckodásra.  Ha van a környezetünkben föld elemű szülött (főként Bak), bizony ezeket a tulajdonságokat nehezen tudjuk összetársítani a személyiségével, ez azonban csak a felszín, ami mögé nem enged bárkinek bepillantást.

s&m30

A Bak és a Bika ha találkoznak, azonnal mély rokonszenvet éreznek egymás iránt. Mindketten az anyagi világ szimbólumain keresztül értelmezik az életet. Ők azok, akik tudják, hogy hogy az érzelmek és a szellem csak úgy működnek harmonikusan, ha egységükbe az anyag is bekapcsolódik. Hogy az álmainkat és terveinket csak úgy tudjuk valóra váltani, ha szívósan küzdünk értük. Nincs ez másként, ha a szerelemről van szó. Mindkét jegyről elmondhatjuk, hogy nem egykönnyen adja fel, akár hódításról, akár a már meglévő kapcsolaton belüli konfliktus megoldásáról is legyen szó. A Bak – aki általában korán házasodik-, a legkonzervatívabb jegy a zodiákusban. Számára a házasság  szent és sérthetetlen, valamint felbonthatatlan. Komolyan, talán túl komolyan is veszi a családi kötelezettségeket és a házasságot, szörnyűnek találja még a gondolatot is hogy elváljon. Sokszor még akkor is fenntartja a makulátlan házasság látszatát, mikor már abban rég nincs szeretet.

7e47f9b3f4f6e342f8f056b4eaf1f2be

A Bikának pedig épp erre van szüksége. Egy megbízható, felelősséget vállaló és kitartó társra. Maga is rendelkezik hasonló tulajdonságokkal, így jól megértik egymást. A Bak bonyolult és érzékeny személyiség, melyet a Bikának láttatni is enged. Rendkívül jó párost alkotnak, közösen kitűzött céljaikat szinte mindig elérik. A Bak tervez és stratégiákat állít fel, a Bika pedig ha vállalja a másodhegedűs szerepét és nem makacsolja meg magát, bármit elérhetnek. Ez a szereposztás ne tévesszen meg senkit! Amint a  Bak hatalmaskodónak tűnik a Bika szemében, bizony olyan konokká válik, hogy a Bak kénytelen a legnagyszerűbb terveit is a Bika igényeihez igazítani, ha tetszik, ha nem!

Parents-kissing-baby

Kapcsolatuk gyermekáldás nélkül szinte elképzelhetetlen. Úgy a Bikának, mint a Baknak fontos a család, nagyon jó szülő válik belőlük. A Bak következetes és olykor szigorú, míg a Bika gondoskodó és gyengéd a gyermekeihez. Föld jegyekről lévén szó, erős szexualitás és ösztönösség jellemzi őket. A Bak ugyan képes aszkétaként leélni az életét, de nem egy Bika mellett! A Bika érzékisége  magával ragadja a Bakot aki még a romantikus oldalát is képes megcsillogtatni a Bikának.

 

 

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük